Tizennyolc

Az én gyerekem egy igazán rendes gyerek. Öntörvényű kissé, de határozottan szófogadó és arany szíve van. (Elképzelhető az is, hogy csak marhára megunta a mindennapos nyígásomat, és megsajnált -talán végre befogja a számat azzal ha cselekszik-, ugyanakkor maradjunk a rendes gyerek verziónál. Az cukibb.) Szóval az alábbiakat kértem tőle az elmúlt két hétben (azon kívül, hogy lehetőleg ne fejelgesse/dekázgassa a hólyagomat, mert az egyáltalán nem buli és különben is – ilyet idekinn sem csinálunk):

a) Jó lenne, ha megfordulna, mert a kijárat sajnos a másik irányban van, hacsak nem szeretné kifejezetten, hogy seggel előre húzzák ki a hasfalamon keresztül ha a dokik egyszercsak úgy határoznak, hogy itt az ideje (láttam valami ilyen videót, és hát nem mondanám túlzottan lélekemelőnek a dolgot). Igyekeztem meggyőző érveket sorakoztatni, hogy ezt a verziót nem akarhatja igazán, és higyjen nekem ez nem túl elegáns módja a megérkezésnek sem.

b) Az eddigi sikertelen próbálkozásaink után -légyszi- csak egyetlenegy képet szeretnék, amin teljes valójában láthatom az arcát (itt bociszemek, szájbiggyesztés miegymás a részemről) szóval nagyon nagyon akarom.

Hálistennek a dolgok pozitív kanyart vettek a ma reggeli méregdrága vizsgálaton, ugyanis a gyerek egyrészt becsületesen megfordult, másrészt a kissé agresszív, támadós szonográfus néni hátráltató aurája ellenére is hajlandó volt sztárfotókat, profilt és grimaszokat villantani, és tudom, unalmas, de úgy éreztem, mintha a világ nyolcadik csodáját nézhetném teljes áhítatban. Valami belement a szemembe is (najó nemes egyszerűséggel ott bőgtem le a sminkemet), és azóta se bírom abbahagyni a hülye vigyorral felvértezett Bámulást. Biztosan igaz az a nonstop hangoztatott mondás, miszerint minden anyának a saját gyereke a legszebb a világon, de minden elfogultság nélkül kijelenthető, hogy ez a gyerek valóban formás, és minden porcikája tökéletes. Mindemellett békésen és birkatürelemmel tűrte, hogy az ultrahangos vizsgálófejjel/a néni ujjával/az anyja ujjával (ebben a sorrendben) döfködjék majd’ egy órán keresztül, holott ő csendes kajakómázós szendergést tervezett a reggelire kapott virsli-zöldség-narancslékombó után ha hagyták volna. Szerencsére megbocsátott minden ilyet az anyja boldogságáért, mert Ez Egy Ilyen Gyerek, velem meg azóta nem lehet bírni.

Végezetül pedig a Mindenre Is Magyarázattal Szolgáló, Apjára totálisan hasonlító Nevezett*:

* a kép ezúttal is Szerzői Tulajdon

Tizenhét

A fiam a másfél héttel ezelőtti ominózus ultrahangvizsgálaton szokásához híven hozta a formáját. Magasról tett túlfűtött, “látniakarom” anyjára és nemes egyszerűséggel hátat fordított. (Végülis nem tudom mibajom van, mert láthattam. A tarkóját. Tanulság: az univerzum újra és újra az orrom alá dörgöli, hogy röhögve megszívat, ha nem pontosítom kellően a hozzá intézett kéréseimet…) Azért hogy ne legyen annyira egyszerű a képlet, a gyerek faros is, tehát kényelmesen pocolva ül a babérjain (akárcsak szülőanyja egykoron), szóval nem fogja megkönnyíteni a dolgomat ha eljön az ideje. (Mondjuk már most sem egyszerű az életünk, mert fej helyett lábbal szerencsére sokkal erőteljesebben képes időnkénti passzióból rugdalni a hólyagomat ami külön élvezet, ugyanakkor ez csak aprócska kellemetlenség a felvagdalnak májusban opcióhoz képest.) Ezek után azon fogok csodálkozni, ha a holnap reggel esedékes babamozin BÁRMILYEN használható képet sikerül lőni az arcáról, mindezt méregdrága pénzért ofkorsz. A zöldséges babaapp szerint növésben egyébként elérte egy cipó méretét (rendhagyó változás a teljes piaci növény-gyümölcs arzenál után haha), cserébe szerencsére kb egyáltalán nem hízom. Ennek rendkívüli módon örülök, mert immáron a kocsiból kiszállás is komoly nehézségeket okoz, teljes elszalonnásodás esetén pedig ez már átmenne kb lehetetlenbe is. Ugyanakkor ezt ha megszakadok sem fogom hagyni, becsületesen járok kisnyanyatornára és lelkesen gerebélyzek a kertben, vagy lépcsőzök itthon. Férj igazán megérdemli, hogy terhesen (és majd utána) is dögös asszonykája legyen, ebből nem engedek semennyit. Pont. (Írom ezt úgy, hogy az előbb négy csokis kekszet toltam az arcomba – de legalább cukomentesek és amúgyis valamivel fel kellett keltenem a ma még kb egyáltalán nem mozduló, békésen alvó gyereket. #bénakifogások #palmface)

A babacuccok végtelen kistájának beszerzése közben egyébként egy csomó dologra rá kellett döbbennem:

• Babaholmit vásárolni kb ugyanolyan, mint esküvőt szervezni. Amint elnyikkantod magad a megfelelő kulcsszavakkal, minden négyszeres árkategóriára emelkedik. Zokogó lélek alap.
• Istentelenül hosszú a “deazkell” elemek listája, szóval nem is tudom mihez kezdenék az unokájukat tűkön ülve váró nagyik nélkül, akik kb a cuccok felét önhatalmúlag is beszerezték nekünk. Egyébként kész anyagi csőd lenne minden vackot megvenni.
• Korábban a pofátlanul túlárazott, támogatásmentes és nehezen elérhető termékek miatt sírtam kajanyomiként, amit egyszer már sürgősen át kellett értékelnem magamban az esküvőnk szervezésekor, most pedig méginkább a gyerek miatt. (Tuti, hogy az univerzum szórakozik velem ismét Van ez még feljebb is! felkiáltással.)
• A nap 24 órája is kevés lenne a tomboló fészekrakó ösztönök miatt a holmik böngészésére és az alapos utánaolvasásra. (Az éjjeliszekrényemen is tornyokban állnak az okosságokat tömörítő irodalmak.)
• Egy babakocsi többe kerül, mint még nemrégiben egy használtautó ára. Nem viccelek.
• Sírás napi szinten garantált. (Árak és hormonok miatt.)

Mostanában úgy érzem magam, mint egy egyszerre hatfele fordulni próbáló szélkakas, időm viszont már alig van. Pedig még csak most lett két csíkos az a bizonyos teszt… Nem tudom hová tűnt el hét hónapnyi idő. 76 nap van maximum hátra. Belegondolni is ijesztő.

Tizenhat

Még két és fél óra… Velem pedig már egyszerűen nem lehet bírni, annyira várom, hogy láthassuk végre Marcit a mai ultrahangon. Azért csak hogy jó is legyen az idegbaj mellé, perpill mozdulni se bírok a mindent átható izomláz miatt, amit a hétfői, kissé túllőtt kismama torna okozott (egyébként egyre kevésbé) kecses habtestemnek.

A mai nappal betöltöttem a 27. hetet is, ami azt jelenti, hogy immáron a harmadik trimesztert taposom (a gyerek pedig karfiolból sütőtök méretűvé változott az app szerint), és -úristen- 10-12 hét múlva nekem SZÜLNÖM kéne. Szülnöm. Jelzem: abszolút felkészületlen vagyok, de még a gyerek szobája is csak illúziók ködfelhőjében lebegő terv. A pánik a köbön egyszerűen nem méltó kifejezés a bennem hömpölygő káoszra.

Tizenöt

Huszonhatodik hét:

• Testalkat: szép, szabályos gömb (ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja).
• Súly: hat kiló extra, de nagyjából soktonnás űrsiklónak érzem magam. (Korábban sosem értettem egyébként a terhes barátnőim siránkozását, amiért hatalmasnak érzik magukat, miközben egyáltalán nem is azok – hálistennek a karma engem is utolért, mostmár mindent értek, szánombánom kisdobos becsszó.)
• Alkalmak száma, amikor a fiam lerúgta a szerveimet: megszámolhatatlan per nap, de akármit is csinál imádom.
• A terhesség kezdete óta elfogyasztott mandarinok mennyisége: átlag huszonhat (!) kiló, többet bevallani sem merek, pedig esélyes, hogy alálövök a ténylegesnek.
• A fiam méretei: a telefonos app szerint kábé, akkora, mint egy karfiol (most inkább hagyjuk a személyes meglátásaimat ki az az elcseszett űrlény aki ilyen mértékegységeket használ).

Anyway. Szerintem nincs olyan nő aki ne képzelte volna már el magát terhesként, miközben kiegyensúlyozott zenlélekkel és üdvözült mosollyal a fején a hasát simogatja. Néha előfordul velem is, de a kegyetlen valóság inkább az (és bárki aki az ellenkezőjét állítja hazudik), hogy a terhesség ennél sokkalta árnyaltabb.

a) Az érzelmi zűrzavar és hullámzás olyan mélységeibe és magasságaiba képes repíteni átlag öt másodperc különbségekkel a szerencsétlen ember lányát, amit egy ártatlan nemterhes lélek elképzelni sem tud – a kiegyensúlyozottság itt nem létező fogalom. Férj/környezet a talpán aki bírja asszisztenciával.

b) Igenis van, hogy fáj. Nem elég, hogy a teljes belső berendezésed a gyomrodba ékelődve az agyadig tolódik (és nyomja a tüdődet), de amikor az ember gyermeke még nem várt időközönként rá is kezd odabenn a balett- és kungfubemutatóból ötvözött, különleges elemekkel tarkított műsorára: nos azt sehogy máshogy nem tudom szemléltetni, mintha bezárnának, majd eleresztenének benned egy törpeméretű harci jószágot, ami mindent el fog követni a szabadulása érdekében. A múltkor lerúgta a kezemben tartott mobilt a hasamon át. Értitek? Az időnként random keményedő hasról, azonnal bepisilek érzésről és egyebekről majd inkább egy másik posztban…

c) Álmomban sem hittem, hogy az olyan egyszerű tevékenységek, mint a kanapéról felkelés, a farmerom levétele, zuhanyozás közben a lábaim elérése, vagy bármilyen mozdulatsor, ami előre és lehajlást igényel, komolyabb és összetettebb logisztikát von maga után, mint egy nukleáris atomrakéta megtervezése és összerakása. Pedig így van. Eddig hősiesen kitartottam, de nem tudom, mi lesz pár hét múlva, amikor már erőlködve se érem majd el semmimet.

Note: Ha el akartok egyébként valamit rejteni előlem (mint pl. mogyorókrém vagy gumicukor) tegyétek simán a földre. Ott fog maradni. Nem viccelek.

d) Szerencsére az olyan bizarr dolgok, mint a fal nyalogatása, kőevés, vagy sínek szagolgatása elkerültek az elmúlt hónapokban, de azt rendkívül nehezen sikerült megemésztenem, hogy a minap felzabáltam egy teljes Sparos konzerv őszibarackot, aminél szemetebb kaját nemigen tudok elképzelni és amikor csak tudom kerülöm is az ilyesmit. Persze a gyerek boldogan rugdosott odabenn miután bevertem egy szégyenteljes adagot a fentebb említett förmedvényből, így némileg fátyolos tekintettel gondoltam vissza azon nosztalgikus időkre, amikor még ÉN irányítottam a testemet, és senki más.

e) A feledékenységem és szétszórtságom olyan dimenziókba lépett az elmúlt hetek során, amire soha a harcos amazon létem alatt még nem volt példa (értsd: remek úton haladok a totális elhülyülés felé) – az alkalmi süketséget pedig már meg sem említem.

Jövő héten megyünk leméretni a Törpeterroristát. (Alig várom, tuti bőgni fogok. Ez biztos.) A kapott és megvett babacuccok pedig kezdenek mindent IS beteríteni a lakásban. Ugyanakkor már csak 12 hét. Én pedig minden vagyok, csak felkészült nem.