Life is a bitch

Amikor én, a shoppingot masszívan gyűlölő, az ezzel járó ocsmány köröket pedig éppen csak elviselő figura megtalálom a Tökéletes Ruhát az egyik boltban karnyújtásnyira ugyanakkor elérhetetlen áron: szerintem ez egy igazán rohadék és mocsok húzás az élettől. Köszönöm a megértést.

Balfasznap

Születésem pillanatától fogva feltehetően belém van kódolva a bénázásra, kétballábasságra és önmagam/közvetlen környezetem állandó leamortizálására való hajlam. Értem ezalatt, hogy jobb napjaimon esetleg megúszom kékfolt, eltaknyolás, fejbeverés, testrészek összevagdosása és a törékeny tereptárgyak rommázúzása nélkül is, de az esetek többségében az a jellemző, hogy példával éljek: egy öngyilkos merénylő is mindösszesen kedves, szelíd aktivista, az okozott kár pedig kicsiny porfelhő hozzám/zakózásaimhoz képest. Igen. A mai nap sem úsztam meg lúzerkedés nélkül. Elszakadt karkötő és szétpattogó ásványgyöngyök kísérték utamat már rögtön kora reggel, melyet megkoronáztam a kis kék miniruhámban és magassarkúban bemutatott abszolút nőietlen, földön pucsítós, négykézlábas térdeplésemmel (a szekrény alatt kotorásztam egy vonalzóval a gyöngyök felkutatása reményében), melyen természetesen az összes ügyfél és kolléga (utóbbiak titkolni próbált) röhögőgörcsöt kapott. Mindezt folytattam a klaviatúratartóm valamiféle módon megoldott egy mozdulatos leoperálásával, minek következtében a dögnehéz falap az egy héttel ezelőtt többszörösen lezúzott lábszáramon (oké elestem a márványlépcsőn Spanyolban, ez már a vég) landolt, egyenletesen beborítva hatvankiló morzsával és szösszel, továbbá maga alá temette a billentyűzetemet és a pánikgombomat is. Rögtön elfátyolosodott a tekintetem, egyrészt a fájdalomtól, másrészt a gondolatra, hogy Te szentséges Úristen, tuti mindjárt kijön a kommandó ha a gomb benyomódott a padlón, engem meg a főnök lő agyon sajátkezűleg az okozott kupleráj meg a fölös költségek miatt. Miután sikerült úgy ahogy lélegzethez jutni és sajnálatos módon (haha) a terrorelhárítás sem érkezett a helyszínre irdatlan gépszörnyekkel, úgy határoztam, legjobb lesz, ha holnaptól határozatlan idejű táppénzt jelentek be a feletteseknek és életem hátralevő részére beköltözöm egy elmegyógyintézeti gumiszobába.

Előző élet

Mindennapos, vért izzadós, “Miért velem történik mindez?” és “Nekem miért nem megy semmi gördülékenyen?” dilemmáim közepette immáron bizonyos vagyok benne, hogy előző életemben valami halálosan unatkozó liba lehettem, aki önbüntetés és önsanyargatás címszóval kifejezetten élvezkedve írta meg jelenlegi mindennapjait, előre, és nagyokat röhögve azon hogyan, mikor és miként szívatja majd magát halálra a különféle lehetetlen élethelyzetek megkomponálásával. Igen. Új laptopot vettem a héten és alsóhangon két napig kínlódtam mire úgy, és ahogy elfogadhatóan működőképes állapotba sikerült ösztökélni. Oké, bevallom őszintén, már ott tartottam, hogy a masszív touchpad freezing, a win 8 működésképtelensége, valamint a letöltés rendszeres befagyása miatt visszaviszem az egész kócert a boltba amíg még 3 napon belül vagyok, és a túlfűtött eladó fejébe húzom dobozostól, démoni kacagás közepette és mindenki szeme láttára. A rengeteg fogszívás, kivágom ezt a szemetet, és elegem van megnyilvánulás valós hangvételű körbeírása alaposan kimerítené a publicisztika becses fogalmának súlyos megsértését, ellenben vérkeserves erőlködésem végül meghozta az eredményét, immáron úgy funkcionál az egész stuff ahogy kell. És az enyém. Örül a fejem. 🙂

Hümm

Btw most is a még el sem kezdett és arcátlanul a végletekig elhalasztgatott szakdolgozatommal kellene foglalkoznom, ellenben amíg nem találok valami alternatív megoldást a hisztérikus röhögés közepette mosogép ablakon kivágásán túl a ruhák illatossá tételére, addig sanszos, hogy esélyem sincs a dolgok folyatatására.

Döbbenet…

…hogy az emberekből menyire kihalt az együttérzés nemcsak mások de maguk iránt is. Persze én is hülye vagyok, mindig azt gondolom kis naiv, hogy egyszer valami misztériumokkal övezett, elképzelhetetlen csoda folytán minden megváltozik, mindenkinek lesz egy jó szava a másikhoz és nem azzal kell minden egyes rohadt nap szembesülnöm, hogy körülöttem mindenki a másik hátába szurkálja a kést, vagy hogy az eleső bácsika mellett mindenki úgy megy el az utcán, mintha levegő lenne, meg nem állna senki szerencsétlent felsegíteni. Emberek hova lett a jó érzés belőletek?! Elveszítettem az egyik legjobb barátomat. Ez van. A Sátán Kutyája itthagyott. Értem én, súlyos beteg volt, nem lehetett elkerülni az altatást, ahogy azt is megértem, hogy ez volt a legjobb megoldás. De innentől kezdve a világ egy rohadt nagy pusztasággá vált. Elment azon kevesek egyike, akinek a szemébe nézve csak tiszta szeretetet, ragaszkodást és őszinteséget láttam. Elment az, akit kicsi korától kezdve neveltem, vigasztaltam és akitől ezt vissza is kaptam. Elment egy igazi barát. Mindenki azt mondja fel kell dolgozni, tovább kell lépni, az élet nem áll meg nyilván. De képtelen vagyok napirendre térni afölött, hogy vannak -és igen nagy számban vannak- olyanok, akik engem néznek elmebajosnak, amiért két nap után még gyászolni merészelek egy KUTYÁT, hiszen az csak egy kutya az ég szerelmére! Mi több hozzáfűzik: ez nem komoly veszteség, te azt sem tudod mi az. Hát persze. Felfoghatatlannak tartom, hogy valaki veszi a bátorságot -mi több természetesnek tartja- hogy egy ilyen helyzetben az ostoba, empátiát teljesen nélkülöző életszemléletével belerúgjon még kettőt egy tiszta lelket gyászolóba. Ugyanakkor ezzel kapcsolatban az egyetlen levonható konklúzió és nagy igazság: ezek csak állattartók. Nem igazi gazdák. Ezen érdemes lenne mindenkinek elgondolkoznia…

Days come, days go

Szürke poros kis életem izgalmas hétköznapjai folyamatosan a munka-iskola-vizsga trió körül forognak, miközben öregnek, rusnyának és ocsmányul elhasználtnak látom magam minden áldott reggel a tükörbe nézve. Olvasom a klasszabbnál klasszabb blogokat, mindenki elfoglalt, fontos, ugyanakkor mégis jut ideje élni, én meg lassan tényleg a német juhász vacsorájaként végzem majd. Akkor aztán majd nem tehetnek fel olyan felháborító kérdéseket sem az istenállatkertjeszökevények díszpéldányai, mint amilyet ma is izzított az egyik ügyfelem.

Kép a következő: Ülök a pultban, ügyfél előttem, éppen a nyűgös dolgait intézem, bal kezem az ölemben. Egyszercsak megszólal a pasi: “Mondja csak kisasszony maga várandós?” Először azt hittem hallucinálok/agyamra ment a meleg és a meló/akármi. A WTF nézésem is kategóriagyőztes lett volna. Akkor meg aztán végképp, mikor lazán közölte rémült ábrázatomat látva, hogy csak azért kérdezi, mert kis terhespocakom van, ami számára látványos. Abban a pillanatban a föld alá süllyedés mellett különféle lehetséges kínhalálnemek képei úsztak át vörösen lüktető agyamon, miközben arról fantáziálgattam, hogy az ilyen agyatlan barmok úgyis mind egyedül végzik a társadalom és közösség kitaszítottjaként, miközben azon zokognak, hogy bár másként csinálták volna. Távol álljon tőlem a gyűlölet, talán tényleg úgy is van, ahogy ő látja és egy dagadt disznó vagyok mind a hatvan kilómmal, de ez véleményem szerint akkor is megengedhetetlen. És felfordulhat az összes ilyen.

Desszertőrült

Történt a napokban, hogy valami hirtelenjött ötlettől vezérelve becibáltam a munkahelyemre a Desszertőrült című szakácskönyvet (legalább öt kiló, cipelni, edzésnek tökéletes). Tekintve, hogy az ott dolgozó tizenpár ember durván 85%-a csajból van, a siker osztatlan volt, radikális fénymásolás-hullám indult be a nyálcsorgató képek láttán. Ezen fellelkesülve nekiálltam én is itthon a legegyszerűbbnek tűnő (!) receptből valami citromkrémes gőzfölött sűrített linzerkosárkás dizájner miújságot eszkábálni. Aha. A harmadik óra kezdetekor már éreztem, hogy nemcsak kurvarossz ötlet volt, de energiaszintmutatóm is duplavonalas pirosban villog. És sohatöbbet. Oké, a végeredmény kárpótolt (a tiszta étkezéses, paleos és az életformájuk miatt általam végtelenül tisztelt emberkék itt kapnának agyvérzést) de az tuti, hogy ilyen hülyeséget mégegyszer a büdös életben nem követek el, arról nem beszélve, hogy van benne annyi kalória, amivel egy ménest masszív hízásra lehetne ösztökélni. Így hát csak gratulálni tudok magamnak újabb agyament baromságomért.